Petőcz Orsolya Cambridge-ben
Nem idén nyertek először felvételt rangos külföldi egyetemre toldys tanulók: Orsi 2016-ban került a Cambridge-i Egyetemre.
Nem idén nyertek először felvételt rangos külföldi egyetemre toldys tanulók: Orsi 2016-ban került a Cambridge-i Egyetemre.
Kiss Piroska (8. a) a Joker Dance SE csapata tagjaként a második helyen végzett a zágrábi nemzetközi táncversenyen.
Kovács Ágnes Julianna (7. b) pályaműve a legjobbak közé került a Richter Tett-mesepályázaton.
Idén is kiváló és magas színvonalú esemény lett az egykori és jelenlegi toldysok hagyományos versengése.
Baráth Zoltán (érettségizett 1972-ben) emlékei és gondolatai a 2024-es Toldy Röplabda Kupa kapcsán.
Most először a lány és a fiú toldys csapat szerepelt a döntőben, ráadásul kiválóan.
Két diákunk is a világ legjobb egyetemei egyikében folytathatja tanulmányait.
Gulyás Aliz (7. b) első helyen végzett a FitKid diákolimpia selejtező versenyén.
A 2001-ben végzett 6. c osztály osztálytalálkozót tartott ballagásának 23. évfordulóján.
Diákjaink eredményei az Úszás Diákolimpia amatőr és versenyzői kategóriájának országos döntőin.
Megtekinthető a felvett jelentkezők listája.
2024. március 20-án számos toldys részvételével rendezték a Mezei Futó Diákolimpia budapesti döntőjét Csepelen.
Bereczki Marcell (7. a) és Kapa Hunor (7. a) 2024. április 11-én arattak győzelmet Veresegyházán.
Régi hagyomány felélesztésére került az idei TDN keretében: a végzős diákok All-Star csapata mérkőzött meg a tanárok válogatottjával.