Osztályszínjátszó Fesztivál - A sárkány



A tavalyi remek előadásuk után az 5.a idén sem okozott csalódást.

Most egy kevésbé ismert szerző (Jevgenyij Svarc) művét adták elő, aminek a címe A Sárkány volt. Az első előadásra november 23-án került sor. Az egész színjátszó fesztivált ők nyitották meg.

Mikor a függöny felhúzódott, az első dolog, ami megragadta a figyelmet, a díszlet. Egyszerű volt, mégis jól érzékeltette, hogy milyen helyzetben állnak a benne lakó emberek. Pár perc alatt át lehetett rendezni teljesen más hellyé.

A szereplők mind remekül játszottak, de közülük is kiemelkedett a polgármester (Várkonyi Soma) játéka. Igazán élethűen és humorosan játszotta el az agyalágyult embert.

A történet maga hasonlít egy átlagos népmeséhez: jön a megmentő, a város megszabadul a gonosz fogságából, happy end... De itt korántsem erről van szó. A főszereplő, Lánc L. Ottó, miután megölte a sárkányt, eltűnik, és helyette a polgármester ragadja magához a hatalmat. Egy év múlva el akarja venni feleségül Lánc szerelmét, ám a hős hirtelen megjelenik, és megakadályozza a frigyet. De a boldogság elmarad, mert a hősnek még minden városlakóban meg kell ölnie a gonoszt, a "sárkányt", és amíg ezt nem teszi meg, nem lehetnek egymáséi.

article_image_3964.jpg

Varga Barnabás felvételegaléria megtekintése

A történeten kívül a rendezés is nagyon jó volt, mindenki tudta, hol a helye, mikor kell bejönnie, kimennie. A hanggal néha volt egy kis probléma, volt, amikor alig lehetett érteni, vagy hallani a szöveget. De ezen kívül nem nagyon tudtam más hibát fölfedezni.

Úgyhogy gratulálok, utolsó előadásnak fantasztikusan jó volt!

article_image_3965.jpg

Varga Barnabás felvételegaléria megtekintése

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék