Toldy Universitas 2017 - beszámoló



2017. április 25-én, kedden, lezajlott a Toldy Universitas első rendezvénye, a történelem szekció programja.

 

Ebben a tanévben először szerveztük meg a Toldy Universitast: a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő Toldy Akadémia „kistestvére” született meg. Az 1., 2. és 3. évfolyamból nyolc diák – az ókori Róma és a középkori egyetemes történelem köréből – öt előadást tartott.

Koszpek Marcell (1. a osztályos tanuló) Szórakoztatóipar a Római Birodalomban, Karászi András és Temesvári-Nagy Levente (szintén az 1. a tagjai) A Seuso-kincsek és a pannóniai városok címmel, Pappas Timon és Vas Ádám (1. b-s gimnazisták)  Néró császárról tartott előadást. Bertalan Olivér (2. b) a lovagi „divat” jellemzőit mutatta be, Lestyán Ádám és Nyírő Péter (3. b) középkori várépítészetünk sajátosságairól beszélt.

Az előadók komoly és alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot, választott témáik szakértőivé váltak. Igényes prezentációkat készítettek, továbbá arra is törekedtek, hogy tartsák az előadások szűkre szabott időtartamát. A programon – a Toldy Akadémiától eltérően – arra is lehetőség nyílt, hogy a résztvevők kérdezzenek az előadóktól, véleményt és javaslatokat fogalmazzanak meg. A Toldy Universitas első programján Varga Barnabás latintanár, Molnár Péter, Perger Zoltán és Németh György történelemtanár értékelte az előadásokat, és a továbbfejlesztés lehetőségeit felvillantó tanácsokat adott. Az előadók teljesítményét oklevelekkel és értékes könyvekkel jutalmazták. 

 

kapcsolódó archív cikkek

címkék