Kr. e. 202-ben vívták a karthagóiak és a rómaiak a második pun háborút eldöntő zamai csatát. A karthagói hadsereg élén Hannibal állt, a rómait Scipio Africanus vezette. A csata kezdetén a római gyalogságnak szembe kellett néznie Hannibal elefántjaival. A csatáról szóló forrásokból tudjuk, hogy megbirkóztak a feladattal. De vajon sikerül-e ugyanez 13 éves gimnazistáknak?

Az 1. a osztálynak jutott most a feladat, hogy méltó utódjává váljon Scipio katonáinak. Pontosabban csak a felének, hiszen az osztály másik fele Hannibál elefántjainak szerepét kapta.

A két fél először taktikai megbeszélést tartott, majd levonultunk az iskolai focipályára, amit szerencsére a jó idő ellenére üresen találtunk (köszönet a testnevelő tanároknak!). Természetesen fegyverek használata szóba sem jöhetett, mivel a kísérlet alapvető szempontjai közül az egyik a tanulók biztonsága volt (a másik persze a történelmi valóság minél hűségesebb reprodukciója). Mindkét szempont alapján az „elefántok” (egy „elefánt” két tanulót jelentett, az egyik a másikat a hátán vitte) nem térhettek el a csatamezőn hajdan történtektől: egyenes vonalban kellett haladniuk, nem kanyaroghattak jobbra-balra haladás közben.

A „rómaiak” csapatánál két kérdés volt: kitalálják-e a megfelelő, Scipio által is alkalmazott védekezési módszert, és meg tudják-e (minimális gyakorlás után!) valósítani?

A válasz mindkét kérdésre igen lett. A zamai csatához hasonlóan a „római manipulusok” most is oszlopokba fejlődve várták az "elefántokat", majd azok támadására egymástól eltávolodva utat nyitottak nekik, akik így mindennemű károkozás nélkül száguldottak el közöttük.

Így - bár a csatamezőn kudarcot szenvedtek - még a „karthagóiak” is vigasztalódhattak azzal, hogy egy sikeres kísérlet részesei voltak.